Simson Star veterán motor portál - klub, fórum, alkatrészek, felújítás, műszaki leírás, története
Alkatrész
     
Menü
     
Veterán apró Simson
     
Ajánló
     
Simson
simson
     
Látogatók
Indulás: 2009-12-17
     
-
Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás
     
Simson Star felújítás - 1974

Szilágyi Zsolt Imre, Halászi

Simson Star SR4-2/1 (1974)

2010. augusztusában döntöttem úgy, hogy szeretnék még egy Simson Start a meglévő mellé, és szeptember elején sikerült is szereznem egyet.

Nem volt egy szépség:

erről az oldaláról sem:

sőt látszott, hogy jó néhány alkatrész, mint például a kormány:

cserére szorul majd, na de hát én éppen ilyet kerestem. Arra volt ugyanis szükségem, hogy relatíve olcsón egy viszonylag épen maradt (tehát nem szétvagdosott, átalakítgatott, hiányos) darabot szerezve, azt saját kezűleg, teljes körűen, szépen rendbe tegyem.

A munka idén február elején kezdődött, melynek során először is darabjaira szereltem a gépet, majd módszeresen felújítottam, vagyis letisztítottam, ellenőriztem, illetve megjavítottam az ismételt beépítésre szánt alkatrészeket, a cserére szorulók helyett pedig használt, de jó állapotúakat, illetve - elsősorban Németországból - újakat szereztem be.

Minden leheséges munkát (beleértve a teljes fényezést, kerekek újraküllőzését, ülés újrahúzását stb.) magam végeztem el, kizárólag a henger átalakíttatását, felfúratását, néhány esztergált alkatrész legyártatását, krómoztatást, valamint egy elektronikus relé és egy bőr kapaszkodószíj elkészítését bíztam másra.

Végül aztán 5 és fél hónapnyi várakozás, munka, és persze nem kevés pénz árán elkészült a nagy mű:

Akit érdekel, a teljes dokumentáció (képek, videók, leírás) letölthető

itt: http://www.2shared.com/file/nZCaFGRh/Simson_Star__1974__feljtsa_201.html

itt: http://www.2shared.com/file/zdunyX-v/Simson_Star__1974__feljtsa_201.html

és itt: http://www.2shared.com/file/EgSve3WW/Simson_Star__1974__feljtsa_201.html

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

Szia!

Az alapjárat beállítása önmagában nem egy nagy kunszt akkor (de csakis akkor), ha műszakilag kifogástalan állapotban van a motorunk. Ezért a műveletet azzal kell kezdeni, hogy szépen átnézzük a gépet, ugyanis mechanikai hiányosságok (pl. nem kellően tömített forgattyúház, csökkent kompresszió, eldugult kipufogó, légszűrő stb.) fennállása mellett soha a büdös életben nem fogod tudni rendesen és megbízhatóan beállítani az alapjáratot: vagy lehetetlenül magasra kell srófolni azt, vagy pedig hosszabb-rövidebb (de inkább rövidebb) idő után le fog fulladni az üresjárásban ketyegő motor, így a beállítás teljesen megbízhatatlan lesz.

Tehát azzal indítjuk a beállítást, hogy átvizsgáljuk a Start. Megnézzük, elegendő-e a kompresszió, nem szorul-e felköszörülésre a henger. Ellenőrizzük a gyertyát, a megszakítót, a kondenzátort, valamint a gyújtási időpontot, a megszakító- és gyertyahézagot. Meggyőződünk arról, szorosan van-e becsavarva a gyújtógyertya, meg vannak-e húzva a hengerfej anyái. Ellenőrizzük, nincs-e eltömődve a kipufogó, a légszűrő, megfelelően tömítve van-e a légszűrőház. Ezután levesszük és szétszereljük a porlasztót. Mondanom sem kell, hogy az itt leírtak csakis a gyári állapotú BVF 16N1-6 típusú porlasztóra állnak, hiszen a Starhoz ez való. Ellenőrizzük a beállításokat (fúvókák helyes mérete, tisztasága, szivárgásmentes úszó, helyes benzinszint). A részterheléstűt (síbertű) alapesetben úgy kell behelyezni, hogy a tűtartó lemez alsó lapja a felülről számított harmadik rovátkába essen. A karburátort ezután összeszereljük, és felcsavarozzuk. Figyeljünk arra, hogy a porlasztórögzítő anyákat váltakozva és finoman feszítsük meg, nehogy elhúzódjanak a csatlakozókarimák, és fals levegőt szívjon a motor.

Figyelem: a hamislevegő-beszívás (vagyis a dugattyú által a hengerbe bármilyen, a levegőszabályozó tolattyú által szabályozott keresztmetszeten kívül eső helyről beszívott levegő) az egyenletes alapjárat beállíthatóságának legnagyobb ellensége, akár a porlasztócsatlakozásnál, akár a hengerfej környékén, akár a forgattyúháznál zajlik, mivel mindenképpen felborítja a helyes tüzelőanyag-levegő arányt! Ha bárhol hiányosságot tapasztalunk, küszöböljük ki. Ha például minden igyekezetünk, illetve a gyanús alkatrészek, pl. gyertya kicserélése ellenére sem lehet beállítani az alapjáratot, akkor valószínű, hogy kompresszióhiány vagy a hengerfej, illetve a forgattyúház tömítetlensége miatt nem kívánt levegő jut a hengerbe.

Ha mindez megvan, akkor először is üzemmelegre kell járatni a gépet. Ennek érdekében legalább 10 km-t kell utazni vele műúton, átlag 45-50 km/h-s sebességgel. Csakis üzemmeleg állapotban lehet megbízhatóan beállítani az alapjáratot. A bemelegítés után az alapjárati fordulatszám-szabályozó csavarral (ferdén felfelé áll) kissé megemeljük az alapjárati fordulatot, persze csak annyira, hogy még ne akarjon érezhetően szétesni a motor. Ezután az alapjárati tüzelőanyag-levegő szabályozó csavart (vízszintesen áll) teljesen betekerjük (ha ekkor le akarna fulladni a motor, még emeljünk az alapjárati fordulaton), majd szép lassan elkezdjük kifelé tekerni, és megkeressük azt a pontot (ez általában 1,5-2 fordulat környékén van), ahol az alapjárat a legegyenletesebb. Ezután a fordulatszám-szabályozó csavart is visszatekerjük annyira, hogy kellemes, vállalható alapjárati fordulatszámot kapjunk (ezt a Starnál fordulatszámmérő híján nehéz megállapítani, de közelítőleg az az alapjárat jó, amelyiken egyesben, sík úton még éppen eldöcög a vezetővel a motor, anélkül, hogy lefulladna. Ezzel kész is. Sok sikert!

Még arra megkérnélek, hogy máskor, ha műszaki problémád van, azt kérlek, a műszaki fórumban tedd közzé. Ez a menüpont a szóban forgó jármű felújításáról szól, így ide csak közvetlenül a felújítással kapcsolatos kérdéseket, véleményeket várjuk.

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
15 hozzászólás
2013.02.13. 19:31
pocz12

Szia!

azt szerteném megkérdezni hogy megtudod mondanni nekem a festékek kódjait amivel lefesteted a motorot,? köszi!

2012.11.29. 19:14
Róbert
Szia! Nekem is van egy ugyanilyen ramaty állapotban lévő Starom! Szeretném megkérdezni tőled, hogy pontosan mennyibe került neked a felújítás! Én is tervezek egy ilyen teljes restaurálást és jó lenne tudni hogy kb mire számíthatok! Előre is köszi!
2012.11.29. 19:13

2012.11.02. 19:03
Zsoel

sote

Szia! Én a Zweirad Schubertet ajánlom. Rendezett, áttekinthető a honlapjuk, és viszonylag kedvező áron adnak nagyon jó cuccokat. Mire gondolsz az alatt, hogy "aki foglalkozna vele"?

2012.11.02. 19:01
Zsoel

Ancsa

Szia! Az a duda nem Simsonra való, hanem Pannoniáé volt. A jó ég tudja, ki tette rá, én így vettem, de az volt az első dolgom, hogy leszereljem, nem akartam, hogy a kormányon éktelenkedjen. Starra, kérlek, az akumulátorról működő gyári dudája kell. :) Különben nagyon szívesen eladnám neked, ha nem kelt volna el már tavaly... de egyébként nem is szólt, csak a gumilabdája volt szép.

Nem tudom, melyik takarólemezre gondolsz. Ha kormányra valóra, az akár nekem is van, igaz, még a régebbi, alumíniumból való (nem tudom, mikori kiadású a motorod). Oldallemezekkel pedig tele van az internet. :)

2012.09.17. 14:09
sote

Sziasztok!!!

Én is vettem egy,74 -es évjáratú start.És szeretném pipecre vágni a gépet,eredetibe!

Segítsetek légyszives,hogy hol lehet rendelni hozzá cuccokat,vagy ki az aki foglalkozna vele!!Előre is köszönöm segítségeteket! Mert ami a képeken van,az gyönyörű! És szeretném ha az enyém is ilyen lenne,mert megérdemli!

2012.08.02. 15:19
Ancsa

Szia!

Én most kaptam egy 1974-es simson start munkába járás céljából.Szép motor de még vannak apróbb hibái.Láttam a felújítás előtti képen, volt duda a motoron, a felújított motoron meg nem láttom.Esetleg ha még megvan a duda nem adod el?Nem tudod takaró lemezt hol tudok, nem csillagászati áron beszerezni?

Előre is köszönöm a választ:Ancsa

2012.03.22. 10:53
Zsoel

Szia!

Az alapjárat beállítása önmagában nem egy nagy kunszt akkor (de csakis akkor), ha műszakilag kifogástalan állapotban van a motorunk. Ezért a műveletet azzal kell kezdeni, hogy szépen átnézzük a gépet, ugyanis mechanikai hiányosságok (pl. nem kellően tömített forgattyúház, csökkent kompresszió, eldugult kipufogó, légszűrő stb.) fennállása mellett soha a büdös életben nem fogod tudni rendesen és megbízhatóan beállítani az alapjáratot: vagy lehetetlenül magasra kell srófolni azt, vagy pedig hosszabb-rövidebb (de inkább rövidebb) idő után le fog fulladni az üresjárásban ketyegő motor, így a beállítás teljesen megbízhatatlan lesz.

Tehát azzal indítjuk a beállítást, hogy átvizsgáljuk a Start. Megnézzük, elegendő-e a kompresszió, nem szorul-e felköszörülésre a henger. Ellenőrizzük a gyertyát, a megszakítót, a kondenzátort, valamint a gyújtási időpontot, a megszakító- és gyertyahézagot. Meggyőződünk arról, szorosan van-e becsavarva a gyújtógyertya, meg vannak-e húzva a hengerfej anyái. Ellenőrizzük, nincs-e eltömődve a kipufogó, a légszűrő, megfelelően tömítve van-e a légszűrőház. Ezután levesszük és szétszereljük a porlasztót. Mondanom sem kell, hogy az itt leírtak csakis a gyári állapotú BVF 16N1-6 típusú porlasztóra állnak, hiszen a Starhoz ez való. Ellenőrizzük a beállításokat (fúvókák helyes mérete, tisztasága, szivárgásmentes úszó, helyes benzinszint). A részterheléstűt (síbertű) alapesetben úgy kell behelyezni, hogy a tűtartó lemez alsó lapja a felülről számított harmadik rovátkába essen. A karburátort ezután összeszereljük, és felcsavarozzuk. Figyeljünk arra, hogy a porlasztórögzítő anyákat váltakozva és finoman feszítsük meg, nehogy elhúzódjanak a csatlakozókarimák, és fals levegőt szívjon a motor.

Figyelem: a hamislevegő-beszívás (vagyis a dugattyú által a hengerbe bármilyen, a levegőszabályozó tolattyú által szabályozott keresztmetszeten kívül eső helyről beszívott levegő) az egyenletes alapjárat beállíthatóságának legnagyobb ellensége, akár a porlasztócsatlakozásnál, akár a hengerfej környékén, akár a forgattyúháznál zajlik, mivel mindenképpen felborítja a helyes tüzelőanyag-levegő arányt! Ha bárhol hiányosságot tapasztalunk, küszöböljük ki. Ha például minden igyekezetünk, illetve a gyanús alkatrészek, pl. gyertya kicserélése ellenére sem lehet beállítani az alapjáratot, akkor valószínű, hogy kompresszióhiány vagy a hengerfej, illetve a forgattyúház tömítetlensége miatt nem kívánt levegő jut a hengerbe.

Ha mindez megvan, akkor először is üzemmelegre kell járatni a gépet. Ennek érdekében legalább 10 km-t kell utazni vele műúton, átlag 45-50 km/h-s sebességgel. Csakis üzemmeleg állapotban lehet megbízhatóan beállítani az alapjáratot. A bemelegítés után az alapjárati fordulatszám-szabályozó csavarral (ferdén felfelé áll) kissé megemeljük az alapjárati fordulatot, persze csak annyira, hogy még ne akarjon érezhetően szétesni a motor. Ezután az alapjárati tüzelőanyag-levegő szabályozó csavart (vízszintesen áll) teljesen betekerjük (ha ekkor le akarna fulladni a motor, még emeljünk az alapjárati fordulaton), majd szép lassan elkezdjük kifelé tekerni, és megkeressük azt a pontot (ez általában 1,5-2 fordulat környékén van), ahol az alapjárat a legegyenletesebb. Ezután a fordulatszám-szabályozó csavart is visszatekerjük annyira, hogy kellemes, vállalható alapjárati fordulatszámot kapjunk (ezt a Starnál fordulatszámmérő híján nehéz megállapítani, de közelítőleg az az alapjárat jó, amelyiken egyesben, sík úton még éppen eldöcög a vezetővel a motor, anélkül, hogy lefulladna. Ezzel kész is. Sok sikert!

Még arra megkérnélek, hogy máskor, ha műszaki problémád van, azt kérlek, a műszaki fórumban tedd közzé. Ez a menüpont a szóban forgó jármű felújításáról szól, így ide csak közvetlenül a felújítással kapcsolatos kérdéseket, véleményeket várjuk.

2012.03.14. 21:25
Sütő Zoltán

Sziasztok!

Novemberben vettem egy Staar-t,1974-es évjáratut.Müszaki analfabéta vagyok ezért kérdezem,hogy kell beállítani az alapjáratot?Segítségeteket előre is köszönöm!

2012.03.13. 13:41
Zsoel

exiles

Szia!

Köszönöm szépen!

A teleszkópokat saját kezűleg újítottam fel, ilyeneket már nem lehet kapni. Szerencsére a porvédő hüvelyek, néhány karctól eltekintve, épek maradtak, így némi csiszolásos feldurvítás után le tudtam őket festeni, feketére, illetve az eredetihez nagyon hasonlító, általam kikevert zöldesszürke színre (ez nem egyezik meg a tank, oldallemezek, kormányburkolat, hátsólámpa színével, ahogy sok felújításnál látható - annál jóval világosabb és szürkébb árnyalatról van szó!) A teleszkópcsövek, a műanyag vezetőperselyek, valamint a ferrodolszegmensek újak, ezeket az eredetiek elapján én terveztem és gyártattam le.

Innét rendeltem a cuccot:

http://s40205778.shoplite.de/sess/utn;jsessionid=154f5f3ec541d7b/shopdata/index.shopscript

Ott a Simson-Ersatzteile alatti Ersatzteile menüpontban tárgykörökre bontva megtalálod a cuccokat; lehet válogatni. Szinte minden van, olyasmi is, amit Magyarországon egyáltalán nem vagy csak jóval drágábban kapsz meg. (De vigyázz, olyasmi is van, ami viszont Németrországban jóval drágább, mint itt, igaz, általában jobb minőségű is.)
Az Original-Restposten (az eredeti gyártási időből származó alkatrész) és az Original (eredeti, gyári, a gyártási idő lejárta után készült tartalékalkatrész) megjelölésű cuccok a legjobbak, az Originalqualität (más gyártó által, elvileg az eredetinek megefelelő minőségben készült holmik) még tűrhető színvonal, a Nachbau (utángyártott) kacatokat pedig lehetőleg kerülni kell.
Amúgy egy Birgit Schubert nevű hölgyé az üzlet, Ellwangenben. Nagyon kedves, segítőkész, és gyorsan elküldi a cuccot, amelyek nagyon jó minőségűek. Bizonyos rendelési összeg felett kedvezményt is ad; például amit ehhez a motorhoz rendeltem, olyan 450 € körüli összeg volt, és a 18 eurós postaköltségből 6-ot elengedett. Azonkívül rá kell még számolni a tranzakció végösszegére az átutalás költségét, ami olyan 8-10 euró körül szokott lenni, banktól függően, tehát összesen durván 20-25 euróba kerül a cuccok Magyarországra juttatása. Én mindenképpen őket ajánlom, mert nagyon áttekinthető a honlapjuk (többet is megnéztem, és ezt találtam a leghasználhatóbbnak), szinte minden alkatrészhez ott van segítségképpen a fénykép (ha esetleg a német megnevezés alapján nem volna világos, mi micsoda), és gazdag a választék. Egyetlen hátrány, hogy a pontos szállítási költség egyeztetéséhez sajnos németül kell tárgyalni e-mailben, mivel magyarul nem beszélnek. :)

2012.03.05. 16:43
exiles

Szia!

Szép munka! A teleszkópokat is Németországból rendelted, vagy azokat felújítottad?

Webshopból rendeltél Németből? Betudnád linkelni a webcímet, persze csak ha volt.

Köszönöm

2012.02.06. 22:33
Zsoel

simsonmezotur

Köszönöm szépen!

A tankmatricát (sok más alkatrésszel egyetemben) Németországból rendeltem, de nálunk is beszerezhető, például itt:

http://kamioldmotor.boltaneten.hu/kinalat/14_simson_star_alkatreszek-9/10/

itt:

http://www.vatera.hu/simson_star_tank_matrica_1545443972.html

vagy itt:

http://www.futarmotorosbolt.hu/product_info.php?products_id=3766

Zsoel

2012.01.25. 23:16
simsonmezotur

Üdvözlöm! Nagyon szép lett a motor! Azt szeretném kérdezni, hogy a tankra a matricát honnan szerezte be? Előre is köszönöm:simsonmezotur!!!!

2011.10.30. 19:59
Zsoel

Norbert 2011.10. 05. 09:48

Szia!

Nincs színkódja, legalábbis olyan nincs, amit annak idején használtak, és még ma is érvényes lenne. Úgy kell kikeverni az épségben (takart helyeken) megmaradt fényezés mintájára. Én legalábbis így csináltam.

2011.10.05. 09:48
Norbert

üdv
nem tudnád nekem meg mondani a motor színkódjait sehol nem találom meg a netten és fel szeretném újítani az ennyimét is !?

-

látogató van a honlapon.

Regisztráció

Jobb oldalon a honlap alján regisztrálj, így minden fontos információt (híreket, üzeneteket, aktualitásokat, rendezvényeket stb.) megkapsz e - mail üzenetben, a Simson Star portállal kapcsolatban.

Óra
     
Danuvia portál

Milyen messze mentél a Starral?
Távolsági használat
Mekkora volt a legnagyobb táv, amelyet egy túrán belül megtettél a Staroddal?

0-50 km
50-100 km
100-200 km
200-500 km
500 km-nél nagyobb
Ne röhögtess, a lakhelyemről is alig merek kimozdulni vele! :)
Szavazás állása
Lezárt szavazások
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre